Dr. Masaru Emoto

Masaru-Emoto.jpgBehatóan tanulmányozta a víz viselkedését a Föld minden táján. Napjainkban világszerte a víz egyik legnépszerűbb szakértőjeként tartják számon.


Masaru Emoto 1943 júliusában született Jokohamában. A jokohamai egyetem bölcsészettudományi karának nemzetközi kapcsolatok szakán szerzett diplomát. 1986-ban Tokióban megalakította az IHM Vállalatot. 1992 októberében a Sri Lanka-i Colombo Nyílt Nemzetközi Egyetemén Alternatív Gyógyászatból szerzett doktorátust. Jelenleg az IHM Általános Kutatóintézet vezetője és tiszteletbeli elnöke a non-profit szervezetként működő Nemzetközi Víz az Életért Alapítványnak.

Behatóan tanulmányozta a vizek helyzetét Földünkön, de nem a tudományos kutató, hanem inkább az eredeti gondolkodó szemszögéből. Ma már az egyik legnépszerűbb víz-szakértőt tisztelik személyében világszerte.


Gyógyítói munkája során mikro szemcsés és MRE (Mágneses Rezonancia Elemzés) technológiát alkalmazott. Az MRE fontos információkat juttat el a vízbe a HADO (magyarul rezgés) formájában. Sikeres gyógyítói tevékenysége vezette rá arra a felismerésre, hogy a víz befogadja és megtartja a különböző információkat. Ez a feltételezés régóta él bizonyos - elsősorban homeopátiával foglalkozó vagy vallásos - körökben, miközben tudományosan egyelőre még nem bizonyított, sőt a tudósok többsége egyenesen komolytalannak tekinti vagy egyenesen kineveti az elméletet.


A jégkristályokból ihletet merítve arra a következtetésre jutott, hogy a vízszerkezet fagyott kristályos formájában mutatja meg igaz természetét. 1994-ben sok próbálkozást és sikertelenséget követően tokiói laboratóriumában sikerült elkészítenie az első vízkristály fényképet. Azóta több tízezer kristály kép készült.

 

messages-in-water-dr-emoto.jpgRengeteg vizsgálatot és kísérletet végzett különböző témákban, úgymint "vízminőség", "a negatív és pozitív szavak hatása a vízre", "A zene, a képek, a levelek és szövegek hatása" és "Az imák különböző fajtáinak ereje".

 

Az eredmények azt mutatták, hogy a zene, a szavak, a gondolatok és az imák befolyással bírnak a vízkristályok szerkezetére, ez okozza, hogy jelentős a hatásuk fizikai valóságunkra.

 

 

emoto_structures_2.jpg

  

A kristályfényképezéssel sikerült felállítani azt a hipotézist, hogy a víz mindenki számára látható módon befogadja és megtartja a kapott információkat. Ezenfelül a vízkristályok harmonikus formájukban csodás műremekekre emlékeztetnek, és így sokak szívét megérintik.

 

emoto_structures_4.jpg

 

a_viz_rejtett_bolcsesege_angol.jpgFelesége, Kazuko segítségével 1999-ben magánkiadásban jelentette meg a Víz üzenetei című művét, mely egyszerre vízkristályképek gyűjteménye és a vízkristályokkal folytatott vizsgálatok eredményének leírása.

 

A könyvet több millió példányban jelentették meg világszerte és több, mint húsz nyelvre fordították le rövid időn belül.

 


További művei:

- A víz rejtett bölcsessége >>

- A víz gyógyító ereje >>

- A víz igaz hatalma

- A víz üzenetei

- A víz igaz hatalma

- Szeresd önmagad és a Szerelem formája.

 

Ma már nemzetközileg ismert bestseller író, akinek a neve felkerült a New York Times bestseller listájára is.


A vízkristályok láthatók a Mi a csudát tudunk a világról? című, jelentős közönségérdeklődést elérő és számos díjjal ktüntetett filmben, melynek főhősnője az Legjobb színésznő oscar-díjával is büszkélkedő Marlee Matlin

 


2008 februárjában mutatták be a Víz című dokumentumfilmet, melyben Emoto kutatásait más világszerte jól ismert kutatóéval együtt ismertették.

 

A vízkristály képeket sokan szeretik, fiatalok és idősek, nemzetiségtől, fajtól, vallástól és szociális helyzettől függetlenül és egyre több és több embert nyűgöz le a vízkristályok üzenete.


Dr. Masaru Emoto Az elmúlt években találkozott a világ vezetőivel és olyan bölcsekkel, mint Őszentsége a XIV. Dalai Láma. Mihail Gorbacsov, Dr. László Ervin és Rupert Sheldrake, aki szintén elismerően szólt a vízkristály fényképekről.

 

masaru_1.jpg


Ezzel párhuzamosan Emoto a vízzel szorosan összefüggő béke nagykövete is.

 

2003 júliusában megszervezte és vezette a "szeretet és köszönet a vízhez" ceremóniát a galileiai tengerparton, Izraelben. Azóta ezt a ceremóniát évente megrendezik a világ különböző pontjain. 2008 augusztusában Oroszországban, a szibériai Bajkál-tó partján került sor a ceremóniára.


2005 májusában meghírdette az EMOTO BÉKE PROJEKT-et az ENSZ New York-i központjában tartott "A tudomány spirituális dimenziói és a tudatosság albizottsága a spiritualitásban" című konferencián.

 

Az EMOTO BÉKE PROJEKT az ENSZ nemzetközi cselekvési évtized programjának, a Víz az Életért projekt részeként a Víz üzenete című gyermekkönyv ingyenes eljuttatása a világ minden gyermekéhez egy évtizeden belül.

 

A gyermekkönyvet 2006 elején adták ki és az ezt követő 10 évben 650 millió példányt kell a világ minden táján élő gyermekek számára adományozni.

 

2008 márciusában megalapította a MASARU EMOTO IRODÁ-t, azzal a céllal, hogy elősegítse a békét a Földön. Az iroda olyan korlátolt felelősségű társaság, melynek nincs tulajdonosa és önkéntes részvétel útján szerzi a bevételeit. "Cég az embereknek az emberektől, hogy teljesítse mindazon célokat, melyeket a Cég maga elé állít".

 

További videók >>


viztisztito_a_tiszta_vizert.png

AZT HISZED TUDOD, MIT ISZOL?

Ismerd meg a 10 legsokkolóbb tényt a csapvizről. 10 tényt, amiről senki nem beszélt még neked (nem véletlenül). 10 tényt, amivel minden egészségtudatos családnak tisztában kell lennie.

Érdekel a 10 tény!

maunawai_premium_hater.png

MAUNAWAI®

PI-víztisztító készülékek

Egészéges PI-víz, 8 Ft/liter áron cipelés nélkül!

 

fb_kini_konyha_hu.jpg

 

fb_kini_reggel_hu.jpg

 


fb_kini_ital_hu.jpg

 

Tiszta víz főzéshez is

 


  

szennyezett-az-ivoviz-magyarorszag.jpg

Több mint 300 településen mintegy 800 ezer ember még mindig arzénes vizet iszik!

 

ikon_checklist.pngMire figyelj? 

Csekklista víztisztító- vásárláshoz

ikon_poharviz.pngAz élet víze

Tudj meg többet a PI
vízről!

  

Maunawai szurovizsgalati eredmenyek_2017_forma-1.jpg

 

Maunawai szűrővizsgálati eredmények

 

Rólunk mondták: 

 

Köszönöm a gyorsaságot és a precizitást. Tegnap már meg is kaptam a csomagot hiánytalanul....

Nánási Imre - Dorog

Kedves Péter! Ma megérkezett a víztisztító készülék. A csomagban minden megvolt épségben és hiánytalanul. Nagyon köszönöm az ajándékokat!!! A készülék összeszerelve és most az első adag víz folyik át rajta.

Csintalan Zsuzsanna - Hatvan

Kedves Péter! Ozmózisos vízszűrőt jól ismerjük (6 éve), de gondoltuk kipróbáljuk a kevésbé ásványi anyag mentes pi-vizet. Nem csalódtunk, a családban az 1 főre eső víz mennyiség fogyasztása megnövekedett, gyerekek is szívesebben isznak vizet, pedig ők aztán azt se tudják mi a különbség a két víz között, egyszerűen csak jólesik nekik és kérik a vizet. Jómagam ugyanígy vagyok vele és elhatároztuk, hogy egy MW-PI-5 víztisztítóval lecseréljük a jelenlegi ozmózisos szűrőnket

György Levente - Budapest

Örülök, hogy a Maunawai mellett döntöttem. Péter mindig rendelkezésre áll, ha kérdésem van. Az alkatrész utánpótlás zökkenőmentes, a készülékkel eddig még nem volt probléma.

Németh Ágnes - Győr

Köszönjük a MAUNAWAI termékcsalád Quelle PiPrime K2 víztisztító berendezését. Tökéletes vizet készít. Nagyon jó ízű. Sokkal szívesebben iszunk vizet. Pedig nekünk nem csapvízből kell, hanem kút vízből. Az üveg tartállyal tökéletes és nagyon szép.

Brassai Tamás - Pákozd

 

 

Maunawai KINI_1_ hossztávú teszt.png

 

Maunawai KINI szűrőkancsó hosszútávú teszt

Nagyon elégedett vagyok a Pi-víztisztítómmal, olcsó a fenntartása, finom és egészséges vizet ad. Korábban kisfiamnak a horror árú babavizeket vettem, a Pi-vízzel sokkal olcsóbban jövünk ki!!

Tóthné Szalay Bori - Budapest

Első sorban édesanyám miatt vásároltam meg a Maunawai Pi-víztisztító készüléket. Ő 72 éves, és egy hosszú betegség okán nagyon leromlott az állapota. Nem volt étvágya, rohamosan fogyott. Egy betegtársa ajánlotta a PI vizet. Mióta anyu ezt issza, visszatért az étvágya, idönként már a kertbe is kimegy kapálgatni úgy, mint régen....

Keményné Magdi - Békéscsaba

További vélemények a Maunawai víztisztítóról

Adószám: 23561441-2-42
Bankszámla: Raiffeisen Bank
12011739-01373191-00100002

SWIFT: UBRTHUHB
IBAN: HU62 1201 1739 0137 3191 0010 0002

info@piviztisztito.hu

Tel.: +36 30 379 0087

 maunawai_logo_hu.pngA GeoMag Water Kft. a Maunawai PI víztisztító készülék kizárólagos magyarországi forgalmazója.

2462 Martonvásár, Szent László út 5.

 

Impresszum Adatvédelmi Tájékoztató | Általános Szerződési Feltételek 

 Fizetési és Szállítási Feltételek I Elállási Jog I Vásárlók Jogai - Tájékoztató

Honlapkészítés