ARZÉN a csapvízben - Méreg vagy gyógyszer?

Magyarországon az egyik legaggályosabb ivóvíz-szennyező kémiai anyag az arzén. Vegyületei vízben nehezen oldódóak, színtelenek, szagtalanok és igen mérgezőek. Közel 300 település kútjaiban az arzén mennyisége meghaladja azt a határértéket, amelynek már egészségügyi kockázata van.

 

mergezettviz-430.jpg

 

A határérték feletti szennyezettség arzén-felhalmozódáshoz vezet a szervezetben, amelynek döntő szerepe lehet a bőr-, tüdő-, hólyag és veserák kialakulásában. Ilyenkor elhúzódó mérgezés állhat a hátterében, de találkozhatunk akut mérgezés tüneteivel is. Az arzén forralással sem távolítható el az ivóvízből, így a főtt ételekben is benne marad.

 

arzen_1.jpgMi az arzén?

Az arzén fél-fémek közé tartozó, acélszürke, fémes fényű kristályos, íztelen és szagtalan, mérgező anyag, amely elsősorban a földkéreg kőzeteiben fordul elő.

 

 

 

Hogy kerülhet arzén az ivóvízbe?

Az arzén az esetek túlnyomó többségében geológiai eredetű; a mélyebb víztartó rétegekben fordul elő és onnan kerül az ivóvízbe. Természetesen emberi tevékenység következtében is szennyeződhet a környezet arzénnel (bányászat; fémolvasztás; szén, olaj, hulladékok égetése, arzén tartalmú peszticidek).

 

Hogy kerülhet arzén az ásványvízbe? >> katt ide!

 

Arzén_auchan.jpg


Miért nem olyan rétegből nyerik a vizet, amelyik nem tartalmaz annyi arzént?

A felszínhez közeli víztartó rétegek arzén tartalma valóban kisebb, de ezek sem mennyiségi, sem minőségi tekintetben nem biztonságosak. Sokkal inkább ki vannak téve az emberi tevékenységből származó szennyeződéseknek (műtrágyák, növényvédő szerek), mint a szóban forgó mélyebb, védett rétegek. Eredetileg éppen ezért került sor a védett rétegek ivóvízellátásra történő bevonásába.


Van-e határérték az ivóvíz arzén tartalmára?

A WHO és az EU ivóvíz minőségi Irányelve szerint 10 mikrogramm/liter az arzén határértéke az ivóvízben. 2012. december 25-éig Magyarországon az Európai Bizottság hozzájárulásával átmeneti határérték van érvényben (20 μg/liter, korábban 50 μg/liter volt) annak biztosítására, hogy Magyarországon megfelelő idő álljon rendelkezésre az ivóvíz arzén szennyezettségének kiküszöbölésére. Ezt követően az Európai Unióban érvényes határérték lép életbe.


Van-e arzén az élelmiszerben?

Igen, de általában szerves vegyületek formájában, amelyek nem halmozódnak fel a szervezetben.


Mik az arzén egészségi hatásai?

Az arzén vegyületek mérgezési fokát a vízben való oldódása adja, vagyis minél jobban oldódik vízben, annál jobban képes felszívódni a gyomor-bélrendszerben, és így, a szervezetbe jutva – bizonyos enzimekhez kötődve – képesek befolyásolni a sejtekben zajló anyagcsere folyamatokat.

 

Arzén kiutes.jpgAz arzén a sejtekben nem bomlik tovább, főként a szaruképletekben (köröm, hajszál), illetve a májban és csontban halmozódik fel nagyobb mennyiségben. Hosszan tartó arzén bevitel esetén olyan mértékű sejtkárosító hatás alakulhat ki, amely mutációkhoz, daganatok kialakulásához vezethetnek. Az arzénmérgezés tünetei Krónikus arzénmérgezés során elhúzódó fáradékonyság, gyengeség jelentkezik.

 

Az arzén a szarurétegekben felhalmozódva a bőr szárazságát, elvékonyodását, fokozott pigmentációját okozza. Fokozott hajhullás, a körmökben jellegzetes csíkok jelentkeznek. Később máj és csont degeneráció, immunrendszer gyengülés és bizonyos idegkárosodás, bénulás alakulhat ki. A több szervi elégtelenség szívelégtelenséghez, akár halálhoz is vezethet.

 

arzén_2.jpg

 

Akut arzén-trioxid mérgezést követően a bevitt mennyiség közel 80%-a képes felszívódni, és ezt követően a tünetek mintegy félórán belül jelentkeznek: szegycsont mögötti fájdalom, hányinger, hányás (véres-nyákos hányadék), hasmenés (vízszerű), a vérnyomás leesik. A bőr először hideg és nyirkos lesz, majd a sok folyadékveszteség miatt száraz és petyhüdt. A szemek beesettek. Később ájulás, görcs és kóma alakulhat ki. Az arzén-trioxid halálos adagja kb. 100 mg dózis, amely akár egy napon belül halálhoz vezethet. 

 

Nagyobb koncentrációban hazai vizsgálatok szerint is rákkeltő hatása lehet; elsősorban a bőr, tüdő- és húgyúti daganat kockázatát növeli meg, valamint a spontán abortusz kockázatához járul hozzá.

 


  maunawai_premium_hater.png

Ismerd meg a világ egyik legkeresettebb víztisztító családját!

 


 

 

Veszélyeztetettebbek-e a gyerekek a környezetben előforduló arzén szennyezés hatásai szempontjából?

A gyermekek szervezete több tekintetben érzékenyebb az arzén bevitelre a felnőttekénél. A fejlődő agy különösen érzékeny az arzén hatása iránt. Emellett a gyermekek a testtömegükhöz képest több vizet isznak, ezért is veszélyeztetettebbek. Tudományos felmérés bizonyítja, hogy a magzati élet során vagy a korai gyermekkorban elszenvedett tartós, nagy koncentrációjú arzén expozíció nagymértékben növeli a serdülő- és fiatal felnőttkorban előforduló daganatos és nem daganatos tüdőbetegségek kockázatát.

 

 

Gyógyításra is használják az arzént!

Hazánkban is fellelhetőek arzénes gyógyvizek, melyek kiválóan alkalmasak krónikus bőrgyulladások, reumatológiai betegségek kezelésére. Az arzént bizonyos formáiban mint gyógyszert is alkalmaznak. Az arzén vegyületei közül  vannak gyógyhatásúak is, mint például az arzén-szulfid, melyet már az ókorban is bőrbetegségek gyógyítására használtak.


Honnan tudhatom meg, hogy mennyi arzén van az ivóvizemben?

Az ivóvíz arzén tartalmát a szolgáltató a vonatkozó jogszabály szerinti gyakorisággal köteles meghatározni, és kérésre a fogyasztóval közölni. Az ivóvíz minőség felügyeletére kijelölt hatóság a kormányhivatalok Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, amely szintén kötelesek felvilágosítással szolgálni. Az ivóvíz arzén tartalmával kapcsolatos legfrissebb értékeléseket és összefoglaló adatokat az Országos Környezetegészségügyi Intézete és az Országos Tisztifőorvosi Hivatal honlapján rendszeresen közzéteszi.

 

arzen_magyarorszag.jpg

 

 


Az arzén mérgezés kezelése, megelőzése

Az arzén-érzékenység széles skálán változhat, egyéni tolerancia alakulhat ki, így ugyanannál az arzén mennyiségnél a tünetek súlyossága eltérő mértékűek lehet. Ha akut mérgezésre van gyanú, akkor a beteget azonnal kórházba kell szállítani. Időben gyomormosást kell alkalmazni, és pótolni kell az elvesztett folyadékmennyiséget. A gyógykezelés része a folyadékpótláson túl a Dicaptol, illetve a penicillamin adása.Később művesekezelést kell alkalmazni.

A krónikus mérgezést nehezebb felismerni, de a veszélyeztetett helyeken élőknél mindig gondolni kell rá. Hasonló kezelést igényel a beteg, mintha az akut ellátás lenne. Legfontosabb a megelőzés, vagyis az arzénnel szennyezett ivóvizek tisztítása, új kutak fúrása, fokozott vízminőség ellenőrzés. Ha szükséges a lakosság figyelmeztetése, illetve megfelelő mennyiségű jó minőségű ivóvízzel/ ásványvízzel való ellátása. A szervezet arzén mennyisége vizeletből, hajmintából mutatható ki. - (WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda)

 



Ha a jelenlegi határérték betartása fontos a lakosság egészsége szempontjából, akkor miért vártak eddig a bevezetésével?

 

„A kormány korábbi tájékoztatása szerint a dél-alföldi régió vízminőségét javító programra összesen több mint 71 milliárd forintot költenek majd el.”  - Forrás: Origo

 

  • 71.000.000.000 forintból, kb. 1.000.000 db. háztartási víztisztítót lehetne venni, ami lényegesen tisztább vizet állít elő, mint amire a lakosság bármikor is számíthat a jövőben...!



MW-PI.png

Ismerd meg a világ egyik legkeresettebb víztisztító családját!

Maunawai Pi víztisztító család - a legmagasabb minőségű forrásvíz, a Te otthonodban is >>

 


viztisztito_a_tiszta_vizert.png

AZT HISZED TUDOD, MIT ISZOL?

Ismerd meg a 10 legsokkolóbb tényt a csapvizről. 10 tényt, amiről senki nem beszélt még neked (nem véletlenül). 10 tényt, amivel minden egészségtudatos családnak tisztában kell lennie.

Érdekel a 10 tény!

maunawai_premium_hater.png

MAUNAWAI®

PI-víztisztító készülékek

Egészéges PI-víz, 8 Ft/liter áron cipelés nélkül!

 

fb_kini_konyha_hu.jpg

 

fb_kini_reggel_hu.jpg

 


fb_kini_ital_hu.jpg

 

Tiszta víz főzéshez is

 


  

szennyezett-az-ivoviz-magyarorszag.jpg

Több mint 300 településen mintegy 800 ezer ember még mindig arzénes vizet iszik!

 

ikon_checklist.pngMire figyelj? 

Csekklista víztisztító- vásárláshoz

ikon_poharviz.pngAz élet víze

Tudj meg többet a PI
vízről!

  

Maunawai szurovizsgalati eredmenyek_2017_forma-1.jpg

 

Maunawai szűrővizsgálati eredmények

 

Rólunk mondták: 

 

Örülök, hogy a Maunawai mellett döntöttem. Péter mindig rendelkezésre áll, ha kérdésem van. Az alkatrész utánpótlás zökkenőmentes, a készülékkel eddig még nem volt probléma.

Németh Ágnes - Győr

Kedves Jancsik Péter! Ismételten megkeresem Önt, mivel lassan letelik az 1 év amióta megvásároltam a PIPrime K8 tipusú víztisztító készüléket. A készülék remek ,nem iszunk más vizet ( még a kutyánk is ezt issza ), nagyon érezzük a különbséget ha máshol kell vizet fogyasztanunk. Valahogy a testünk-lelkünk is más, bár jógázunk is de ez még jobb így. Levelemhez csatolom azt a szűrőcsere csomagot amit most meg szeretnék rendelni.

Takácsné Telek Erika - Hatvan

Szia Pèter! Szeretnèk visszajelzèst adni a víztisztítóról. Nagyon praktikus, dizájnos, könnyen használható kèszülèk, ès nagyon jó ízű vizet kèszít, enyhèn èdeskès, olyan mintha egy tiszta alpesi forrásból innèk. Ez a kèszülèk egyedi a piacon, az íz világ mellett számomra az is fontos volt, hogy programozhatom a vizet kristályokkal. Mindent tud! Köszönöm. Pèter szemèlyèben pedig egy hozzáèrtő szakembert ismertem meg. További sok sikert kívánok!

Horváth Anita - Budapest 13.ker.

Kedves Péter! Több éve már, hogy a pi-vizet fogyasztók népes táborába tartozom. Korábban bioboltból vásároltam kannaszámra a pi-vizet és amikor nem tudtam, akkor bizony ásványvízzel kellett ezt pótolnom, amiért nem rajongtam. Mivel már ismertem a pi-víz áldásos, szervezetre gyakorolt jótékony hatását és mert nem akartam gyarapítani az eldobható műanyagok mennyiségét....

Kovács István - Hortobágy

Első sorban édesanyám miatt vásároltam meg a Maunawai Pi-víztisztító készüléket. Ő 72 éves, és egy hosszú betegség okán nagyon leromlott az állapota. Nem volt étvágya, rohamosan fogyott. Egy betegtársa ajánlotta a PI vizet. Mióta anyu ezt issza, visszatért az étvágya, idönként már a kertbe is kimegy kapálgatni úgy, mint régen....

Keményné Magdi - Békéscsaba

 

 

Maunawai KINI_1_ hossztávú teszt.png

 

Maunawai KINI szűrőkancsó hosszútávú teszt

A vízlágyító teszi a dolgát, teljesen jól működik, Személyes tapasztalatom, hogy azóta nekem nem viszket a bőröm fürdés után. A vízkő szinte eltűnt a csaptelepekről is. A Maunawai KINI víztisztító kancsó abszolút tökéletes. Nem tudom, hogy ez mitől van, de amióta megvan csak ezt a vizet iszom. Amikor még palackos vizet ittam/ittunk, rendszeresen kívántam és ittam a különböző szörpöket, azóta semmit és a szénsavas vizet sem kívánom. Szóval összességében abszolút elégedett vagyok mindegyikkel!

Mészáros Norbert - Tolna

Nagyon elégedett vagyok a Pi-víztisztítómmal, olcsó a fenntartása, finom és egészséges vizet ad. Korábban kisfiamnak a horror árú babavizeket vettem, a Pi-vízzel sokkal olcsóbban jövünk ki!!

Tóthné Szalay Bori - Budapest

További vélemények a Maunawai víztisztítóról

Adószám: 23561441-2-42
Bankszámla: Raiffeisen Bank
12011739-01373191-00100002

SWIFT: UBRTHUHB
IBAN: HU62 1201 1739 0137 3191 0010 0002

info@piviztisztito.hu

Tel.: +36 30 379 0087

 maunawai_logo_hu.pngA GeoMag Water Kft. a Maunawai PI víztisztító készülék kizárólagos magyarországi forgalmazója.

2462 Martonvásár, Szent László út 5.

 

Impresszum Adatvédelmi Tájékoztató | Általános Szerződési Feltételek 

 Fizetési és Szállítási Feltételek I Elállási Jog I Vásárlók Jogai - Tájékoztató

Honlapkészítés