Mi a PI víz?

pi_viz.pngA víz az élet. Tiszta folyadék nélkül nem léteznénk. Ennek ellenére a mai nyugati világban kihasználjuk a vizeinket, mérgezzük azt. Ám a természet még mindig képes arra, hogy életben tartson minket, sőt, gyógyítson.

 

A 60-as években a japán Nagoyai Egyetem kutatója, Shoi Yamashita professzor felfedezte, hogy az "élővíz", mely a növényekben található, biológiai és fizikai szempontból jelentősen különbözik az általánosan felhasznált ivó- és forrásvizektől, és nagyon hasonlít testünk saját sejtvízének összetételére.

 

Kutatásai ezt követően arra irányultak, hogyan lehetséges az ivóvizet élő vízzé alakítani. Shoi Yamashita és Shinji Makino 1964-ben először állítottak elő egy olyan szerkezetet, ami a vizet az eredeti, élő állapotába képes visszaállítani. Ezt az élő vizet nevezzük PI víznek.

 

A PI-folyadék nem mesterségesen előállított anyag és nem is új keletű csodaszer. A természetben élő összes szövetben találunk PI vizet, mivel ez az élővilág fő alkotóeleme. Szerkezeti felépítése tehát megegyezik a növényekben található víz szerkezetével.

 

 

Mitől "élő" a Pivíz?

 

A víznek van élő (rendezett, tudatos) és holt (kaotikus) állapota, attól élő, hogy folyamatosan, rendezett, egységes állapotot tart fenn. A strukturált vizeknek megváltozik a felületi feszültsége, viszkozitása, dielektromos állandója, elektromos vezetőképessége.

 

A szervezetben a mérhető biológiai, kémiai és fizikai folyamatokon kívül bioenergetikai folyamatok is zajlanak. Ha a PI vízen kívül másfajta folyadékot viszünk szervezetünkbe, akkor többletenergiát használunk fel arra, hogy a rendezetlen molekulákat a szervezetünk biológiai, fizikai és kémiai folyamatai számára felhasználható, “rendezett” molekulákká alakítsa.

 

Minél egységesebb – tömörebb – a vízszerkezet, annál kevesebb energia-ráfordítással lehet beilleszteni egy meglévő rendszerbe. Minél „tragikusabb” emlékképekkel érkezik az élőbe egy beilleszkedni vágyó vízszerkezet, annál nehezebb – ha nem lehetetlen – a beillesztése.

 

 

A PI víz kedvező hatásai 

 

Érdekes módon ugyanaz a folyadék, amely – az alap kémiai tulajdonságoktól eltérően – rossz szigetelő, jól vezető, kevésbé nedvesítő tulajdonságú, korlátozottan oldékony, az élő szervezetbe kerülve aktivizálja az élettevékenységet, fokozza az anyagcserét, javítja a közérzetet, kedvezően hat a vér és a sejtközötti állomány vízkészleteire.

 

Segíti a sérült sejtek, szövetek regenerálódását. Javítja az élő test funkcióit: emésztést, kiválasztást, mozgást, növekedést, valamint erősíti az immunrendszert.

 

Naponta mintegy 3 liter sejten belüli víz alakul újjá többé vagy kevésbé terhelt ivóvízből. Ez az átalakítás sok energiájába kerül szervezetednek. A PI víz tulajdonságai megközelítik a sejten belüli folyadék tulajdonságait, a rendezett szerkezet és az optimális energiaszint megkönnyítik a sejtfalon való áthatolást.

 

A PI víz, azaz az élet vize képes az emberi szervezet a legjobb teljesítményre késztetni. Fogyaszthatják csecsemők, gyermekek, felnőttek, sportolók, fogyókúrázók, idős emberek, egészségesek és betegek egyaránt.

 

Nézd meg ezt a rövid, izgalmas videót a gondolat vízre gyakorolt hatásáról!

 

 

 

 

Mire használhatod a PI vizet?

 

Használhatod főzéshez, italok alapjaként. Az ebből készült kávé vagy tea íze nem hasonlítható a szűretlen vezetékes vízből készült italokéhoz. A PI víz semleges ízhatása miatt az ételek természetes ízei fokozottan előtérbe kerülnek.

 

A PI víz fogyasztása kellemes az ízlelőbimbóknak, egyben a legegyszerűbb út a tisztuláshoz, az egészséghez, a legjobb folyadék a sportoláshoz.

 

 

 

 


 

MAUNAWAI® Pi-víz aktiválási folyamat

 

 

keramia matrix_5N.jpg

 

A MAUNAWAI®-víztisztító készülékek központi egységében több mint 20 különböző, gondosan megalkotott összetételű kerámiagolyó helyezkedik el. A porózus, ugyanakkor stabil állapotú kerámia-mátrixot egy speciális és igen költséges folyamat során állítják elő. Az ősi timföld alapanyagot 1000 celsius fok körüli hevítésével természetes állapotban és kötött formában mintegy beégnek, bevésődnek az anyag különböző tulajdonságai és információi.

Az így tárolt tulajdonságok hosszúhullámú infravörös-sugárzás és ioncsere folyamatok révén kioldódnak a vízben. Ezáltal a nem illeszkedő (nem természetes) információk semlegessé válnak, és kikerülnek a rendszerből, valamint visszarendeződik a víz eredeti állapotában megfigyelhető, klaszteres molekulastruktúrája.

 

A MAUNAWAI® kerámia-mixtúrájának összjátékával a kolloid timföld elektromos vezetésével és a keletkező elektromágneses hullámok, valamint hosszúhullámú infravörös sugarak és ioncsere folyamatok következtében számos erősítő és gyorsító, szinergikus folyamat játszódik le, melyek összessége hozzájárul a vízminőség optimalizálásához.


Turmalin kerámia réteg

 

keramia matrix_4.jpgElősegíti a természetes klaszterképződést, növeli a víz energiaszintjét. Ez a réteg az infravörös sugarak és negatív ionok forrása, és ionizálja (negatív töltésű ionjai által lúgosítja is), energetizálja a vele érintkező vizet. Hatására a vízmolekulák rendezettebb és kisebb klaszterformákat vesznek fel. A kezelt víz viszkozitása kb. 10%-kal nő a turmalin kerámia hatására. A turmalin képes mély infravörös sugarak kibocsájtására.

 

Az infravörös sugárzás tiszta melegítő sugárzás. A molekulákat saját energiájával gerjeszti, ezáltal a szövetekben magasabb energiaszint alakul ki, ami az ennek megfelelő fiziológiás változásokkal járhat együtt, pl. a vérellátottság javulásával, az izomzat lazulásával, gyulladáscsökkentéssel, fájdalomcsillapítással. Az enzimtermelődés serkentése pedig az anyagcsere aktivitásának emelkedésével jár.

 

Ennek a tulajdonságának köszönhetően a testünket a víz frekvenciájára hangolják. A testünk molekulái ugyanazt a rezgésfrekvenciát veszik fel, amivel a turmalinnal kezelt víz rendelkezik. Ezáltal az élő szervezet energiaszintje megnő, a molekulák rezgésszáma emelkedik. Ez aktivizálja a sejteket, és a sejtanyagcserét.

 

PI®-Alcalina-Bio –kerámia réteg

 

keramia matrix_1.jpgNyomelemek formájában ásványi anygokat juttat a vízbe, emellett elősegíti a víz természetes struktúrájának kialakulását. Természetes vízstruktúrát képez – lúgosít. A PI kerámia réteg képes a kicsi és nemkívánatos molekulákat és a szabadgyököket megkötni

A Pi-kerámiákból csekély mennyiségű vastartalmú só (Fe2Fe3Cl5) oldódik ki. Ez az összetétel a természetes sejtvízben is megtalálható, ez a fázis nagyon fontos része a szűrés-kezelésének. A speciális vastartalmú só nagyban befolyásolja a víz élettani hatását és energetikai struktúráját. Ennek következménye olyan kémiai és bioenergetikai tulajdonságok létrejötte, melyek közös jellemzővel rendelkeznek szervezetünk sejtjeivel. A vastartalmú sók különösen a sejtek közötti, megfelelő információátvitelért felelősek. Ez az anyag mely megakadályozza az oxidációt egyúttal növeli a sejtek vitalitását.

 

A Magic Ball/Alkalina/BioCere kerámiagolyók más felhasznált bio-kerámiák mellett olyan természetes képződmények variánsait tartalmazza, melyek fő tulajdonságai révén tovább csökkentik a víz klaszter struktúrájának méretét, szabályozzák a pH-értéket és visszaállítják a víz természetes kalcium-magnézium szintjét.


EM-kerámia-kálcium réteg

 

EM_keramia.jpgElektromágneses energetizálási folyamat, a természetes egyensúlyt véglegesítése. Ebben a fázisban lépnek életbe a szintén szabadalmaztatott kerámiagolyók, melyek korallból nyert kalciumot tartalmaznak. Ezeknek a kerámiagolyóknak a segítségével, amik kalciumionokat tudnak leadni, megkötődnek a vízben található szabad magnéziumionok. Ezen kerámiagolyók által tovább tökéletesedik a kiegyensúlyozottság és természetes kalcium-magnézium egyensúly.


Az EM-kerámia probiotikus, az életet támogató rezonanciamezőt hoz létre, mely nem jelent alkalmas környezetet patogén csírák és degeneratív kórok számára, mivel rezgésspektrumuk eltérő.

 

A Sango-korall - Hegyi kristály – Zeolit réteg

 

keramia matrix_6_kez.jpgA Sango-korall képes az ásvány-ion tartalmat és a víz pH-ját szabályozni, nagyban növeli a víz redoxpotenciál értékét. A Sango korallból előállított golyók képesek az ásvány-ion tartalmat és a folyadék pH-ját szabályozni. Ezek a korallok a Dél-Japán Okinawa korallszigeteken találhatóak meg. A Japán Egészségügyi Minisztérium felügyelete mellett több olyan egyetemi vizsgálat készült, amiben a korallok hatásait vizsgálták. A kutatók azt találták, hogy az Okinawán fogyasztott ivóvíz egyedülálló, mivel az a szigetet alkotó korallból kioldódott ionizált ásványi anyagokat tartalmazza. Fogyasztásával kimagasló sav/bázis egyensúlyt érnek el a szervezetben. A kivételes ásványi- és nyomelem tartalmú víz összetételét kémiailag nagyon hasonlónak találták az emberi testfolyadék összetételével.

 

A Hegyi kristályok feltöltik a vizet természetes energiájukkal, és növelik a víz redoxpotenciálját azáltal, hogy megnövelik a folyadék elektronegativitását.


A Zeolit ásványok - nagy porozitású biokatalizátorok - megkötnek olyan káros mikromolekulákat is, mint pl. az ammónium és az arzén, és a Pi-kerámiákkal összjátékban optimalizálják a vizet. Az ásványi kövek az ásványi anyagok olyan speciális összetételét biztosítják, melyek rendkívül fontosak az emberek számára. Ezek az ásványi anyagok nyomokban adódnak a vízhez, és hozzájárulnak a MAUNAWAI® pi-víz enyhén lúgos állapotához.

 

Mágneses csap - finom mágneses mező, energiaszint szabályozás

 

A Pi-vizes technológia utolsó fázisában egy állandó mágnes beállítja az átfolyó pivíz energiaszintjét arra az energetikai koordinációra, amely az emberi sejtvíznek megfelelő.

 

A szűrőfolyamat során a Maunawai® Pi-víz jellemzői nagyon közel kerülnek a sejtjeink belsejében levő intracelluláris folyadék tulajdonságaihoz. A Pi technológia a víz kémia és energetikai tulajdonságát optimalizálja, klaszter méretét lecsökkenti (az összekapcsolódó víz molekulákat klaszternek nevezik), így az könnyebben felszívódik.


A Pi-víz hexagonális kristály szerkezetűvé válik, azaz a klaszterei 6 molekulát fognak tartalmazni, míg bármilyen más víz klaszterei 16, de akár 50 molekulát is tartalmazhatnak.

A rendezett, kis klaszterű szerkezet, és az ideális energiaszint megkönnyítik a sejtmembránon történő áthatolást. 

 

hexagonalis_viz.jpg


Mindezek által a Pi-folyadék jellemzői nagyon közel kerülnek a sejtjeink belsejében levő intracelluláris folyadék tulajdonságaihoz. A Pi technológia a víz kémia és energetikai tulajdonságát optimalizálja, klaszter méretét lecsökkenti (az összekapcsolódó vízmolekulákat klaszternek nevezik), így az könnyebben felszívódik.

A Pi-víz hexagonális kristály szerkezetűvé válik, azaz a klaszterei 6 molekulát fognak tartalmazni, míg bármilyen más víz klaszterei 16, de akár 50 molekulát is tartalmazhatnak.

 

A rendezett, kis klaszterű szerkezet, és az ideális energiaszint megkönnyítik a sejtmembránon történő áthatolást.

 

Végül álljon itt két idézet kommentár nélkül:
„…A víznyalábok (klaszterek) oszlopokból állnak, amit a Pi technológia kisméretű hatszögletű (hexagonális) vízklaszterekké alakít. Melyek beleilleszkednek és áthatolnak az emberi sejtmembránok hatszögletű csatornáin, ahol gyorsan ki tudják fejteni jótékony hatásukat és kimossák a szennyet…" (Water as a Communicator - Institute of Heartmath Research Center).


„…Az öregedés a szervezetek, szövetek és sejtek hatszögletű vízcsomóinak elvesztése és a teljes test víztartalmának csökkenése. Ha újra bevisszük a hatszögletű vízcsomókat a testbe, megnő a vitalitásunk, lecsökken az öregedési folyamat, és megelőzzük a betegségeket…"
( Molecular Water Environment Theory: – Dr. Mu Shik Jhon.)

 

miért igyunk tiszta vizet.jpg


A pi-víztisztító készülék előnye:


Naponta körülbelül 3 liter intracelluláris (sejten belüli) víz újul meg a szervezetünkben. Ez a reformálás sok energiába kerül a testnek. Ezért fontos, hogy ezt milyen „alapanyagból” kell elvégeznie. A Pi-víz kivételes forrása annak az ideális víznek, amelyre a testnek szüksége van.

 

  • Vízvezeték, és áram nélkül
  • Egészséges és költségkímélő
  • Természetes (gravitációs) szűrési folyamat
  • Nagyon finom íz, mellékízek nélkül, lágy forrásvíz minőségben.
  • 80-99%-os szűrési képesség, fizikai és kémiai szennyeződéseknél, trihalogén-metánok, peszticidek esetén, (kiszűri a víznél kisebb molekulájú szintetikus kémiai anyagokat is, amit a fordított ozmózis elvén működő készülékek sok esetben nem szűrnek) A MAUNAWAI Pi-víztisztító készülék labor és tudományos vizsgálati eredményeit ide kattintva lehet elérni.
  • Pótolja a kiürült létfontosságú ásványianyag-tartalékokat.
  • Növeli az Intracelluláris (sejten belüli) hidratáltságot.
  • Stabilizálja és védi a sejteket.
  • Segít fenntartani a normális véráramlást és pH-t.
  • Kiüríti a hulladékokat, és megakadályozza felhalmozódásukat a sejtekben.
  • Mivel enyhén lúgos (7,5-8 pH) kémhatású, ezért meggátolja a szabad gyökök (nagy energiával rendelkező részecskék, amelyek károsítják a sejteket) képződését.
  • Készíthető belőle bármilyen étel, ital (pl.: tea, leves, főzelék), melybe vizet szoktak tenni. A hőhatás ellenére megtartja stabil szerkezetét, életenergiáját. Kiemeli az alapanyagok aromáját, segíti a tápanyagok, ásványi sók könnyebb felszívódását, növeli az eltarthatóságot.
  • Sportolás esetén biztosítja a gyorsabb izomregenerálódást és a technikai képességek jobb kihasználását, valamint csökkenti a sérülés esélyét.(Mit isznak az olimpiai bajnokok) 
  • Az intenzívebb veseműködés miatt gátolja a vesekőképződést.
  • Szépségápolást is támogatja, mivel lassítja az öregedési folyamatokat, a bőrgyógyászati panaszok csökkenhetnek.
  • Nagymértékben növekedik az anyatej termelése, ha az édesanya a szoptatás időszakában Pi-vizet fogyaszt.
  • "… folyamatos fogyasztásának a hatására a kezdeti fiziológiás zavarokat mutató vérkép – összetapadt vörös vértestek – folyamatosan egészségessé válik, és mintegy 40%-kal növekszik az oxigénszállító kapacitás!"
  • A növényápolás terén is pozitívak a tapasztalatok. Intenzívebb virágzás várható, 30%-kal több termést hoznak. Szoba-növényeink garantáltan meghálálják a Pi-vízzel való öntözést, a vágott virág is hosszabb ideig élvezhető.

 

Kérdésed van az egészséges ivóvízzel kapcsolatban? 




Tudj meg minden fontos információt arról, hogy mennyire fontos egészséged fenntartásához a tiszta víz. Olvasd cikkeinket, életmód tanácsainkat.



 

Keresztnév *

Email *


viztisztito_a_tiszta_vizert.png

AZT HISZED TUDOD, MIT ISZOL?

Ismerd meg a 10 legsokkolóbb tényt a csapvizről. 10 tényt, amiről senki nem beszélt még neked (nem véletlenül). 10 tényt, amivel minden egészségtudatos családnak tisztában kell lennie.

Érdekel a 10 tény!

maunawai_premium_hater.png

MAUNAWAI®

PI-víztisztító készülékek

Egészéges PI-víz, 8 Ft/liter áron cipelés nélkül!

 

fb_kini_konyha_hu.jpg

 

fb_kini_reggel_hu.jpg

 


fb_kini_ital_hu.jpg

 

Tiszta víz főzéshez is

 


  

szennyezett-az-ivoviz-magyarorszag.jpg

Több mint 300 településen mintegy 800 ezer ember még mindig arzénes vizet iszik!

 

ikon_checklist.pngMire figyelj? 

Csekklista víztisztító- vásárláshoz

ikon_poharviz.pngAz élet víze

Tudj meg többet a PI
vízről!

  

Maunawai szurovizsgalati eredmenyek_2017_forma-1.jpg

 

Maunawai szűrővizsgálati eredmények

 

Rólunk mondták: 

 

Az edzőm ajánlotta a pi-vizet. 25 kilót már fogytam, de maradt még rajtam pár kiló felesleg, ami sehogy se akart lemenni. A pi-víz rendbe tette az anyagcserémet, és csak 3 kiló választ el...

Kiss Tamás - Budapest

Köszönjük a MAUNAWAI termékcsalád Quelle PiPrime K2 víztisztító berendezését. Tökéletes vizet készít. Nagyon jó ízű. Sokkal szívesebben iszunk vizet. Pedig nekünk nem csapvízből kell, hanem kút vízből. Az üveg tartállyal tökéletes és nagyon szép.

Brassai Tamás - Pákozd

Kedves Péter! Ozmózisos vízszűrőt jól ismerjük (6 éve), de gondoltuk kipróbáljuk a kevésbé ásványi anyag mentes pi-vizet. Nem csalódtunk, a családban az 1 főre eső víz mennyiség fogyasztása megnövekedett, gyerekek is szívesebben isznak vizet, pedig ők aztán azt se tudják mi a különbség a két víz között, egyszerűen csak jólesik nekik és kérik a vizet. Jómagam ugyanígy vagyok vele és elhatároztuk, hogy egy MW-PI-5 víztisztítóval lecseréljük a jelenlegi ozmózisos szűrőnket

György Levente - Budapest

Mindkét gyerekemmel leteszteltem reggel a vizet és mindketten a tisztítottat felismerték! Kicsit kísérleteztem velük! Ma már nem kértek szörpöt se üdítőt csak töltögetik a kancsót!

Kovács Anikó - Budapest

Harmadik hete, hogy nem vásárolunk ásványvizet. Ez kb. 15000 Ft megtakarítást jelentett. Napi 6 palack Szentkirályi 120 Ft / palack átlagárral számolva. Nyáron ennek a mennyiségnek a duplája is elfogyott. Arról nem is beszélve, hogy a bevásárlások alkalmával nem kell ezt a vízmennyiséget hazacipelni. Az összes ásványvíznek van egy jellemző íze, ami alapján nem tudnám beazonosítani őket, de mellékízük van. A csapvíz íze mindig változó. A fogyasztása néha egy kis mellékízzel, néha meg kifejezetten kellemetlen ízzel párosul. Azt, hogy mit szűrt ki a készülék a csapvízből három hét alatt, a csatolt kép szemlélteti. A kicsomagolt kerámia szűrő felülete hófehér volt. Mára a szennyeződés egy összefüggő sárgás bevonatot képez. A Pí viz a semleges ízével kifejezetten finom, a fogyasztása kellemes. A készülék beüzemelése a szállítás napján megtörtént. Azóta a gyerekek minden nap ezt viszik az iskolába. A feleségem és én is ezt fogyasztjuk a munkahelyünkön. Gondolkodunk nagyobb, 1 literes műanyag flakonok vásárlásán. Különösebb élettani hatását nem tapasztaltunk idáig. Bár a 16 éves fiam azt mondja, hogy az órákon jobban tud koncentrálni és aktívabban vesz részt rajtuk. Ezt már több tanár is észre vette. Néhány barátunk is fogyasztott a vízből. Mindenki finom ízűnek tartotta. Édesanyám két éve használ egy másik típusú nem Pí víz szűrő készüléket. Neki is jobban ízlik a mi vizünk. Azt mondja, hogy nincsen mellékíze, mint az ő tisztított vizüknek. Röviden ennyi a tapasztalatunk, elmondhatom, hogy a vásárlást nem bántuk meg. A vizet szívesen isszuk, az íze kellemes. A készülék 7-8 hónap alatt vissza hozza az árát és biztosak lehetünk abban, hogy az így fogyasztott élő víz egészségesebb, mint az idáig használtak.

Garamszegi József - Budapest

 

 

Maunawai KINI_1_ hossztávú teszt.png

 

Maunawai KINI szűrőkancsó hosszútávú teszt

Decemberben vásároltam egy pí-víztisztító készüléket,és ígértem, hogy januárban visszajelzek. Teljesen jól működik a készülék, a tisztított víz pedig kifejezetten finom, úgyhogy jó döntés volt, hogy megvettem

Budai Eszter - Budapest XVI.ker.

Örülök, hogy a Maunawai mellett döntöttem. Péter mindig rendelkezésre áll, ha kérdésem van. Az alkatrész utánpótlás zökkenőmentes, a készülékkel eddig még nem volt probléma.

Németh Ágnes - Győr

További vélemények a Maunawai víztisztítóról

Adószám: 23561441-2-07
Bankszámla: Raiffeisen Bank
12011739-01373191-00100002

SWIFT: UBRTHUHB
IBAN: HU62 1201 1739 0137 3191 0010 0002

info@piviztisztito.hu

Tel.: 06 20 447 1677

 maunawai_logo_hu.pngA GeoMag Water Kft. a Maunawai PI víztisztító készülék kizárólagos magyarországi forgalmazója.

2462 Martonvásár, Szent László út 5.

 

Impresszum Adatvédelmi Tájékoztató | Általános Szerződési Feltételek 

 Fizetési és Szállítási Feltételek I Elállási Jog I Vásárlók Jogai - Tájékoztató

Honlapkészítés