Milyen bekötési feltételek kellenek, egy vízlágyítónak - hol lehet elhelyezni, és hol nem?

Alapvető elhelyezési igénye minden típusú vízlágyító berendezésnek, hogy lehetőleg száraz, de minden kép fagymentes helyen tud csak üzemelni.


A vízlágyítót a házba/lakásba érkező fő vízvezetékre kell rákötni, és a szabályoknak megfelelően a bekötési pont csak a vízóra utáni szakaszon lehetséges, ugyanakkor ez a bekötési pont még az előtt kell, hogy legyen, mielőtt a vezetékek szétosztásra kerülnek a ház különböző részeibe.

 

vizlagyito_bekotes.jpg


Jellemzően az új építésű házakban már alakítanak ki gépészeti helyiségeket, és ha a kivitelezőnek jelezve van az igény, hogy vízlágyító berendezést fogunk üzemeltetni, már eleve be tudja tervezni és ennek megfelelően fogja kialakítani a vízvezetékünket.

 

Még olyan kis lakás esetében is ahol nincs hely egy átlagos méretű vízlágyító elhelyezésére is kínálunk megoldást, pl. az EcoWater eVolution 100 Compact vagy 200 Compact csúcskategóriás vízlágyítója simán elfér a konyhaszekrényben is, akár a mosogató alatt.

 

ecowater_evolution_100_compact.jpg

 

Másik fontos feltétel, hogy minden automata regenerálású vízlágyítónak szüksége van szennyvízelvezetésre. Mivel működésük során átmossák és átöblítik a bennük lévő lágyító gyantát, ezért az ehhez felhasznált vizet (ami sós és szennyezett) valahova el kell vezetni.


Erre célra csak a csatorna a megfelelő, a szabadba ezt a folyadékot magas sótartalma miatt nem lehet kiengedni. Ugyancsak ez miatt nem igazán megfelelő az emésztő gödör sem. 
A vízlágyítóknak átmérőben elég egy ugyan olyan szennyvíz csatlakozás, mint pl. a mosógépünknek.

 

Ecowater_bekotes.jpg

 

Ahova biztos nem lehet bekötni vízlágyítót:

 

  1. Vízóra akna
  2. Nem használt csatorna
  3. Fűtetlen helyiségek
  4. Azok a helyek, ahová nem tudunk csatornát biztosítani.

 

A távfűtéses ingatlanok, lakások esetében külön vízvezetéken érkezik a meleg víz. Ilyen esetben be lehet ugyan üzemelni vízlágyítót a hideg vizes ágra, de számolni kell azzal, hogy az eredmény nem lesz tökéletes, hiszen a keverő csaptelepeken (fürdő, mosdó) össze fog keveredni a lágy hideg víz a kemény meleg vízzel, így pont azokban a vizes helyiségekben, ahol fontos lenne a lágy víz – nem valósul meg a vízkő mentesség.


Meleg vizes ágra a szolgáltatott meleg víz esetleges hőmérséklet ingadozása miatt biztonsággal nem lehet lágyító berendezést elhelyezni, de legalább is garanciát erre senki nem fog vállalni.

Van ugyan melegvizes lágyító (max.65 Celsius fokos vizet bír), de ha valamiért a meleg víz hőmérséklete ettől feljebb menne, az már károkat okozhat a készülékben......

 

Ilyen esetben 2 készüléket szükséges elhelyezni, ha tökéletesen szeretnénk lágyítani - egyet a hideg vízre, egyet a meleg vízre.

 

>>>amennyiben mégis ilyen készülék érdekelné, kérje külön ajánlatunkat>>>


Alternatív megoldás lehet, ha ilyen esetben a meleg vizes ágra egyéb vízkezelési technológiát szerelünk és így két oldalról viszonylag jó eredményt lehet elérni, de sosem lesz tökéletes.

 

Mágneses vízlágyítás, vízkezelés >>>

 


 

Amennyiben nem áll rendelkezésre megfelelő helyiség, úgy természetesen átépítéssel ki lehet alakítani, de ilyenkor számolni adott esetben egy nagyobb beruházási költséggel.

Arra is van mód, ha a vízóra és az vízelosztó rendszer közé nem lehetséges a lágyítót elhelyezni, hogy egy máshol elhelyezkedő helyiségbe kell a bejövő vizet elvinni, ott be lehet kötni a lágyítót, és az elmenő ágat vissza lehet vinni arra a pontra, ahonnan leágaztattuk, így oda visszakötve már a szokásos útján halad tovább a víz - de ez már lágyított víz lesz.

 

Amennyiben szeretnél otthonodra szabott komplex ajánlatot kérni, kérlek, töltsd ki a lenti táblázatot.

A táblázat elküldését követően kollégánk telefonon keresztül is felveszi veled a kapcsolatot.

 


Név: *

Település: *

Email cím: *

Telefonszám: *

Átlagos vízfogyasztás havonta (m3):

Vízkeménység:

Egyéb fogyasztó a hálózaton:

Lágyítani vagy tisztítani szeretne:

Bekötés feltételei:

Üzenet:

Csapvíz vagy Kútvíz:

Fürdőszobák száma:

Egyéb fontos szennyezőanyag a vízben:

Más szennyeződés:


viztisztito_a_tiszta_vizert.png

AZT HISZED TUDOD, MIT ISZOL?

Ismerd meg a 10 legsokkolóbb tényt a csapvizről. 10 tényt, amiről senki nem beszélt még neked (nem véletlenül). 10 tényt, amivel minden egészségtudatos családnak tisztában kell lennie.

Érdekel a 10 tény!

maunawai_premium_hater.png

MAUNAWAI®

PI-víztisztító készülékek

Egészéges PI-víz, 8 Ft/liter áron cipelés nélkül!

 

fb_kini_konyha_hu.jpg

 

fb_kini_reggel_hu.jpg

 


fb_kini_ital_hu.jpg

 

Tiszta víz főzéshez is

 


  

szennyezett-az-ivoviz-magyarorszag.jpg

Több mint 300 településen mintegy 800 ezer ember még mindig arzénes vizet iszik!

 

ikon_checklist.pngMire figyelj? 

Csekklista víztisztító- vásárláshoz

ikon_poharviz.pngAz élet víze

Tudj meg többet a PI
vízről!

  

Maunawai szurovizsgalati eredmenyek_2017_forma-1.jpg

 

Maunawai szűrővizsgálati eredmények

 

Rólunk mondták: 

 

Örülök, hogy a Maunawai mellett döntöttem. Péter mindig rendelkezésre áll, ha kérdésem van. Az alkatrész utánpótlás zökkenőmentes, a készülékkel eddig még nem volt probléma.

Németh Ágnes - Győr

Kedves Péter, Nagyon köszönöm! Igazán profi és minőségi összeállítás. Imádom az ilyen precíz maximalista embereket.... Ezért úgy döntöttem, hogy bár egyszerűbb és kevésbé költséges lenne a másik típussal most kiépíteni a vízlágyítást, mégis inkább várunk vele, és utólag kerül a rendszer kialakításra.

Margit - Piliscsaba

A víztisztító berendezést rendben megkaptuk.A víz csodálatosan finom. A további munkájához sok sikert és jó egészséget kívánok.

Piatsek Györgyné - Budapest 19.ker.

Köszönöm a gyorsaságot és a precizitást. Tegnap már meg is kaptam a csomagot hiánytalanul....

Nánási Imre - Dorog

Ezúton is szeretném kifejezni megelégedésemet a készülék által tisztított viz minőségével kapcsolatosan. A tisztított vizzel főzök, az étel tartósabb, mint korábban a vezetékes vizzel készített volt. Családom minden tagja fogyasztja 2010. októbere óta. Örülök, hogy megvásároltam, ajánlottam ismerőseimnek is....

Bojtos Csabáné - Budapest IV.ker.

 

 

Maunawai KINI_1_ hossztávú teszt.png

 

Maunawai KINI szűrőkancsó hosszútávú teszt

Kedves Péter! Ma megérkezett a víztisztító készülék. A csomagban minden megvolt épségben és hiánytalanul. Nagyon köszönöm az ajándékokat!!! A készülék összeszerelve és most az első adag víz folyik át rajta.

Csintalan Zsuzsanna - Hatvan

Már a második kancsó vízet fogyasztom !!!!! a szűrt vízet simán nyelem olyan selymes és itatja magát ! a frissen kiengedett....

Huszár Lászlóné

További vélemények a Maunawai víztisztítóról

Adószám: 23561441-2-43
Bankszámla: Raiffeisen Bank
12011739-01373191-00100002

SWIFT: UBRTHUHB
IBAN: HU62 1201 1739 0137 3191 0010 0002

jancsik.peter@piviztisztito.hu

Tel.: 06 20 447 1677

 maunawai_logo_hu.pngA GeoMag Water Kft. a Maunawai PI víztisztító készülék kizárólagos magyarországi forgalmazója.

2462 Martonvásár, Szent László út 5.

 

Impresszum Adatvédelmi Tájékoztató | Általános Szerződési Feltételek 

 Fizetési és Szállítási Feltételek I Elállási Jog I Vásárlók Jogai - Tájékoztató

Honlapkészítés