A Pi víz története és az ősszubsztancia

1964-ben Japánban azt a felfedezést tették, hogy a növényeknél az energia dús víz rendelkezésre állása vagy hiánya befolyásolja a tényt, hogy a növények rügyei virágokat vagy leveleket hoznak-e.

 

virág_2.jpgAz ezt követő kutatások nyomán felismerték, hogy a víznek ez a formája a növényeken kívül is létrejöhet, ha a megszokott víz bizonyos vasvegyületekkel érintkezésbe lép. Ez a különleges víz a szokványos víz összetevői mellett egy különleges szubsztanciát is tartalmaz, amely élő szöveteinkben és sejtjeinkben is megtalálható.


E szubsztanciát az évek folyamán számos névvel illették, így nevezték éternek is, amelyből minden ered, 1839 után protoplazmának, 1952 óta strukturált vagy köztesfázisú-víznek, 1962 és 1973 között polivíznek, a közelmúltban pedig a negyedik fázisú víz elnevezést kapta.

 

water_earth_2.jpg

 

A Pi víz...


E különleges vízfajtához kapcsolódó kutatások során megállapították, hogy a szokványos vízhez képest egészen más biológiai és fizikai tulajdonságokkal bíró vízről van szó. Dr. Yamashita az „Élő vízhez nagyon hasonlatos”-ként jellemezte e típust, mely 1985-ben kapta a π-víz (pi víz) elnevezést. Egészen más tulajdonsággal bír, mint a folyékony, közismert víz, így nem is tekinthetjük víznek, vagy a víz egy formájának. Ez a szubsztancia nem más, mint minden elem alapja, a biológiai élet építőeleme. A tudományos élet csupán az 1986-os évben tisztázta a Pi vízzel kapcsolatos ismereteket.


A Pi víz kutatásának egyik tudományos csúcspontját az 1991.augusztusában, az USA-ban, Bostonban megtartott, 26. energiaátalakulásról szóló konferencia jelentette: megerősítést nyert a Pivíz korábban megfigyelt, ám magyarázat nélküli energianövekedése.

 

Az Ősszubsztancia....


PeterAugustin.jpgA biológusként munkálkodó Dr. Peter Augustin 1986-ban felfedezte, hogy a víz egy olyan anyagot tud képezni, amely a szokványos víztől eltérő tulajdonságokkal rendelkezik. Ez az anyag zsírban oldódó, képes a víz kiválasztására, sűrűsége pedig 1,4 kg/liter. Döntő jelentőséggel bír, hogy ez az anyag egészen eltér a víztől. Ebből az anyagból áll valamennyi élőlény, sejtjeink és élő szöveteink. Ebből az anyagból származik minden elem és feloszlásuk után is ezzé válnak.

 

Az élet ősszubsztanciája-elnevezést adta neki. Élő mivoltára közvetlen és könnyen mérhető tulajdonságai révén lehetett következtetni: összehúzódásra, önálló mozgásra, növekedésre képes, rezgés formájában energia és információ széles spektrumának felvételére, tárolására, feldolgozására és leadására képes.


2004-ben a stuttgarti Max-Planck Fémkutató Intézet képviselője kutatócsoportjuk megfigyelései alapján (Jun.-Prof. Dr. Markus Mezger) azt a meglepő kijelentést tette, hogy a jég szilícium-dioxiddal határolt felülete 0 helyett már -17 fokon olvadásnak indul, és a vízhez képest 20%-kal nagyobb sűrűséggel rendelkezik. A kutatók megállapították, hogy nagy nyomás és hideg alatt a „víz” 25%-kal sűrűbbé válik, és zsírban oldódó tulajdonsággal bír.

 

2013-ban felfedezték, hogy a víz 130.000 bar nyomás alatt egy egészen más, 1,4 kg/liter sűrűségű anyaggá változik, amely erős töltéssel rendelkezik és energia leadására képes. A Pivíz japán felfedezői megfigyelték, hogy a víz esetében egy vékony filmréteg (0,001 mm vastagságú) még -100 fokban sem fagy meg.


Ezek az eredmények a Pi víz kutatásának fontos állomásai, hiszen magyarázatául szolgálnak a Pi-víz energiaátadás nélküli, éltető és más rendkívüli tulajdonságaira.

 

Az ősszubsztancia tulajdonságai magyarázatot adnak a Pi-víz tulajdonságait illetően, illetve víz 60, tudományosan ez idáig nem leírt tulajdonságára, anomáliájára vonatkozóan is.

 

Prof. David J. Thouless.jpg

 

Prof. David J. Thouless a 2016-os év fizikai Nobel-díjazottja a 70-es években bebizonyította, hogy a megfigyelt fázisátalakulási modellek rosszak. Évtizedek kellettek ahhoz, míg megfigyeléseit és ismereteit a tudományos élet elfogadta.


Az átfogó jellegű kutatások eredményei kimutatták, hogy a Pi-víz nem csupán a vérképződést segíti, de egyben a növények, állatok és emberek egészséges növekedésének és teljesítőképességének is záloga.

 

A Piviz kezeléssel elért eredmények bámulatosak. Növények és állatok minőségének és növekedési kapacitásának fokozását idézi elő, az emberek esetében pedig az egészségi állapot javulását és számos technikai folyamat optimalizálását eredményezi.

 

KINI_karácsonyi_3.png


Ha Pivizet fogyasztunk, főzéshez - fürdéshez és mosáshoz is felhasználjuk -, javíthatjuk a gyógyulási folyamatokat, és megakadályozhatjuk az idő előtti öregedés folyamatát, megőrizhetjük időskori vitalitásunkat.

 

 

Kérdésed van az egészséges ivóvízzel kapcsolatban? 




Tudj meg minden fontos információt arról, hogy mennyire fontos egészséged fenntartásához a tiszta víz. Olvasd cikkeinket, életmód tanácsainkat.



 

Keresztnév *

Email *


viztisztito_a_tiszta_vizert.png

AZT HISZED TUDOD, MIT ISZOL?

Ismerd meg a 10 legsokkolóbb tényt a csapvizről. 10 tényt, amiről senki nem beszélt még neked (nem véletlenül). 10 tényt, amivel minden egészségtudatos családnak tisztában kell lennie.

Érdekel a 10 tény!

maunawai_premium_hater.png

MAUNAWAI®

PI-víztisztító készülékek

Egészéges PI-víz, 8 Ft/liter áron cipelés nélkül!

 

fb_kini_konyha_hu.jpg

 

fb_kini_reggel_hu.jpg

 


fb_kini_ital_hu.jpg

 

Tiszta víz főzéshez is

 


  

szennyezett-az-ivoviz-magyarorszag.jpg

Több mint 300 településen mintegy 800 ezer ember még mindig arzénes vizet iszik!

 

ikon_checklist.pngMire figyelj? 

Csekklista víztisztító- vásárláshoz

ikon_poharviz.pngAz élet víze

Tudj meg többet a PI
vízről!

  

Maunawai szurovizsgalati eredmenyek_2017_forma-1.jpg

 

Maunawai szűrővizsgálati eredmények

 

Rólunk mondták: 

 

Kedves Jancsik Péter! Ismételten megkeresem Önt, mivel lassan letelik az 1 év amióta megvásároltam a PIPrime K8 tipusú víztisztító készüléket. A készülék remek ,nem iszunk más vizet ( még a kutyánk is ezt issza ), nagyon érezzük a különbséget ha máshol kell vizet fogyasztanunk. Valahogy a testünk-lelkünk is más, bár jógázunk is de ez még jobb így. Levelemhez csatolom azt a szűrőcsere csomagot amit most meg szeretnék rendelni.

Takácsné Telek Erika - Hatvan

Ezúton is szeretném kifejezni megelégedésemet a készülék által tisztított viz minőségével kapcsolatosan. A tisztított vizzel főzök, az étel tartósabb, mint korábban a vezetékes vizzel készített volt. Családom minden tagja fogyasztja 2010. októbere óta. Örülök, hogy megvásároltam, ajánlottam ismerőseimnek is....

Bojtos Csabáné - Budapest IV.ker.

Köszi, megszerettem a pi-vizet! Viccet félretéve örülök, hogy rászántam magam a víztisztítóra, jó érzés, hogy tettem valamit az egészségünkért. A kávé egyébként sokkal finomabb pí-vízből:))

Horváth Tamás - Monor

Szeretnénk megkoszolni a lehetőséget, amit kitartó és helyes informálásával segített hozza ahhoz, hogy megvásároljuk a MAUNAWAI Pi-víztisztító készüléket. Elmondhatom több mint két hét után, hogy a család minden egyes tagjának a szokása gyökeresen megváltozott. Szinte hihetetlen hogy az óta mindenki rászokott a víz fogyasztására, es megközelítőleg háromszor annyi folyadékot viszünk be a szervezetünkbe, mint azelőtt. Furcsa hogy a gyerekek nem követelik az üdítőket....

Robert Varga - Szerbia

Már a második kancsó vízet fogyasztom !!!!! a szűrt vízet simán nyelem olyan selymes és itatja magát ! a frissen kiengedett....

Huszár Lászlóné

 

 

Maunawai KINI_1_ hossztávú teszt.png

 

Maunawai KINI szűrőkancsó hosszútávú teszt

Kedves Péter! Több éve már, hogy a pi-vizet fogyasztók népes táborába tartozom. Korábban bioboltból vásároltam kannaszámra a pi-vizet és amikor nem tudtam, akkor bizony ásványvízzel kellett ezt pótolnom, amiért nem rajongtam. Mivel már ismertem a pi-víz áldásos, szervezetre gyakorolt jótékony hatását és mert nem akartam gyarapítani az eldobható műanyagok mennyiségét....

Kovács István - Hortobágy

Nagyon elégedett vagyok a készülékkel, több páciensem és tanítványom mondta, hogy ilyet fognak rendelni ők is....

Szeri Zsolt - Bio Way Future Kft.

További vélemények a Maunawai víztisztítóról

Adószám: 23561441-2-42
Bankszámla: Raiffeisen Bank
12011739-01373191-00100002

SWIFT: UBRTHUHB
IBAN: HU62 1201 1739 0137 3191 0010 0002

info@piviztisztito.hu

Tel.: +36 30 379 0087

 maunawai_logo_hu.pngA GeoMag Water Kft. a Maunawai PI víztisztító készülék kizárólagos magyarországi forgalmazója.

2462 Martonvásár, Szent László út 5.

 

Impresszum Adatvédelmi Tájékoztató | Általános Szerződési Feltételek 

 Fizetési és Szállítási Feltételek I Elállási Jog I Vásárlók Jogai - Tájékoztató

Honlapkészítés