2010 - ARZÉN az Auchan ásványvízben - Ha még emlékeztek rá!
2-4 évente botrány - vagy ennyire ritkán ellenőrzik az ásványvizeket?
2010 November 17-én a Fővárosi Bíróságon első fokon a Visegrádi Ásványvíz Kft után az Auchan is pert vesztett az IPM magazin ellen a mérgező ásványvizek témájában.
A magazin munkatársai 2009 decemberében és idén márciusban az Auchan áruházakban vásárolt Auchan Super Aqua ásványvizekben a határértéket kétszeresen meghaladó mennyiségű mérgező arzént és higanyt is találtak - olvasható az IPM közleményében.
Ezeket az értékeket több akreditált laboratóriumban is megmérték. A mérések hitelességét igazságügyi élelmiszerbiztonsági szakértő is igazolta. Ugyanakkor az Auchan saját előírásait is megszegve nem tud hiteles mérési eredményeket bemutatni arról, hogy az ásványvizek árusításának kezdetekor, 2009-ben megmérte volna a vizek összetételét.
Az Auchan ezzel szemben a magazin hiteles mérési eredményeit kétségbe vonta, és több pert is indított az IPM ellen, sőt a nyilvánosságra hozott eredmények tudatában tovább folytatta a rossz minőségű, mérgező termék árusítását.
A bíróság megállapította, hogy az Auchan Magyarország Kft. illetve beszállítója felrúgva a jogszabályi előírásokat nem az engedély szerinti kútból (K-388 sz. kút) nyeri a természetes ásványvizet, hanem valószínűleg egy arzénnal szennyezett, esetleg egy olyan felszíni kútból, amely közel fekszik egy arzénnal szennyezett kúthoz. Ezzel az Auchan komoly veszélynek tette ki vásárlóit.
|
AZT HISZED TUDOD, MIT ISZOL?
Ismerd meg a 10 legsokkolóbb tényt a csapvizről. 10 tényt, amiről senki nem beszélt még neked (nem véletlenül). 10 tényt, amivel minden egészségtudatos családnak tisztában kell lennie.
Érdekel a 10 tény!
Rólunk mondták:
Kedves Jancsik Péter!
Ismételten megkeresem Önt, mivel lassan letelik az 1 év amióta megvásároltam a PIPrime K8 tipusú víztisztító készüléket.
A készülék remek ,nem iszunk más vizet ( még a kutyánk is ezt issza ), nagyon érezzük a különbséget ha máshol kell vizet fogyasztanunk. Valahogy a testünk-lelkünk is más, bár jógázunk is de ez még jobb így. Levelemhez csatolom azt a szűrőcsere csomagot amit most meg szeretnék rendelni.
Takácsné Telek Erika - Hatvan
Ezúton is szeretném kifejezni megelégedésemet a készülék által tisztított viz minőségével kapcsolatosan. A tisztított vizzel főzök, az étel tartósabb, mint korábban a vezetékes vizzel készített volt.
Családom minden tagja fogyasztja 2010. októbere óta. Örülök, hogy megvásároltam, ajánlottam ismerőseimnek is....
Bojtos Csabáné - Budapest IV.ker.
Már a második kancsó vízet fogyasztom !!!!! a szűrt vízet simán nyelem olyan selymes és itatja magát ! a frissen kiengedett....
Huszár Lászlóné
Harmadik hete, hogy nem vásárolunk ásványvizet. Ez kb. 15000 Ft megtakarítást jelentett. Napi 6 palack Szentkirályi 120 Ft / palack átlagárral számolva. Nyáron ennek a mennyiségnek a duplája is elfogyott.
Arról nem is beszélve, hogy a bevásárlások alkalmával nem kell ezt a vízmennyiséget hazacipelni.
Az összes ásványvíznek van egy jellemző íze, ami alapján nem tudnám beazonosítani őket, de mellékízük van. A csapvíz íze mindig változó. A fogyasztása néha egy kis mellékízzel, néha meg kifejezetten kellemetlen ízzel párosul.
Azt, hogy mit szűrt ki a készülék a csapvízből három hét alatt, a csatolt kép szemlélteti.
A kicsomagolt kerámia szűrő felülete hófehér volt. Mára a szennyeződés egy összefüggő sárgás bevonatot képez.
A Pí viz a semleges ízével kifejezetten finom, a fogyasztása kellemes.
A készülék beüzemelése a szállítás napján megtörtént. Azóta a gyerekek minden nap ezt viszik az iskolába. A feleségem és én is ezt fogyasztjuk a munkahelyünkön. Gondolkodunk nagyobb, 1 literes műanyag flakonok vásárlásán. Különösebb élettani hatását nem tapasztaltunk idáig. Bár a 16 éves fiam azt mondja, hogy az órákon jobban tud koncentrálni és aktívabban vesz részt rajtuk. Ezt már több tanár is észre vette. Néhány barátunk is fogyasztott a vízből. Mindenki finom ízűnek tartotta. Édesanyám két éve használ egy másik típusú nem Pí víz szűrő készüléket. Neki is jobban ízlik a mi vizünk. Azt mondja, hogy nincsen mellékíze, mint az ő tisztított vizüknek. Röviden ennyi a tapasztalatunk, elmondhatom, hogy a vásárlást nem bántuk meg. A vizet szívesen isszuk, az íze kellemes. A készülék 7-8 hónap alatt vissza hozza az árát és biztosak lehetünk abban, hogy az így fogyasztott élő víz egészségesebb, mint az idáig használtak.
Garamszegi József - Budapest
Kedves Péter!
Több éve már, hogy a pi-vizet fogyasztók népes táborába tartozom. Korábban bioboltból vásároltam kannaszámra a pi-vizet és amikor nem tudtam, akkor bizony ásványvízzel kellett ezt pótolnom, amiért nem rajongtam. Mivel már ismertem a pi-víz áldásos, szervezetre gyakorolt jótékony hatását és mert nem akartam gyarapítani az eldobható műanyagok mennyiségét....
Kovács István - Hortobágy
Decemberben vásároltam egy pí-víztisztító készüléket,és ígértem, hogy januárban visszajelzek. Teljesen jól működik a készülék, a tisztított víz pedig kifejezetten finom, úgyhogy jó döntés volt, hogy megvettem
Budai Eszter - Budapest XVI.ker.
Nagyon elégedett vagyok a Pi-víztisztítómmal, olcsó a fenntartása, finom és egészséges vizet ad. Korábban kisfiamnak a horror árú babavizeket vettem, a Pi-vízzel sokkal olcsóbban jövünk ki!!
Tóthné Szalay Bori - Budapest
További vélemények a Maunawai víztisztítóról
|