Gyilkos mikroműanyagok a csapvízben…

Láthatatlan mikroműanyagok szennyezik a városi csapvíz 83 százalékát világszerte, a szennyezés az Egyesült Államokban eléri a 92 százalékot, míg Európában 72 százalékos. Az öt kontinensen begyűjtött minták 83 százalékában jelen voltak a műanyag mikro-rostok.

 

mikroműanyag.jpg

 

A Greenpeace környezetvédő szervezet szerint a csapvíz mikro-műanyagokkal való szennyezettségéről szóló jelentés rámutat, hogy "a műanyagszennyezés már abszolút mindent elért".

 

Évente csaknem 300 millió tonna műanyagot termelünk, és ennek mindössze húsz százalékát hasznosítjuk újra, a többi a földet, a vizet vagy a levegőt szennyezi.

 

Az apró műanyagdarabokat elsőként a tengerekben figyeltek meg az 1970-es években. Természetes vizeinkbe két fő úton kerülhetnek be: a szintetikus szövetből készült ruhák mosásából és a kozmetikai szerekből a szennyvíztisztítókon keresztül, valamint a környezetben jelen lévő műanyaghulladékok fizikai-kémiai aprózódása útján. Mikro-műanyagnak az 5 mm-nél kisebb, a környezetbe kerülő műanyagdarabokat nevezik. Az egy mikrométer alattiakat nano-műanyagoknak nevezik.

 

A Magyarországon végzett mikroműanyag-vizsgálatot során kiderült, hogy jelentős, az európai mérésekhez hasonló mennyiségű mikroműanyag található a Tiszában is. A mérési eredmények alapján elmondható, hogy a szennyezés nem csak adott régiót érint, hanem globálisan jelen van vizeinkben.

 

műanyag az ivovizben.jpg

 

Hazánkban és Európában a folyók a műanyaghulladék legjelentősebb szállítói. A Duna ausztriai szakaszán végrehajtott mérések alapján évente több mint 1500 tonna, 5 cm-nél kisebb műanyag kerül a Fekete-tengerbe. Az Ausztriában észlelt szennyezettség feltehetően érinti a Duna alsóbb régióit is, de azon a folyószakaszon még nem végeztek vizsgálatokat. A Rajnában 11 mintavételi ponton vizsgálták a 300 μm és 5 mm közötti mikroműanyagok jelenlétét. Az összes mintát szennyezettnek találták.

 

A szennyvíztisztító telepekre érkező és onnan elfolyó szennyvizekben, valamint különböző üledékekben (tengerparti, mélytengeri, tavi) egyaránt kimutattak mikroműanyagokat. Egy német tanulmányban 12 szennyvíztisztító telepet mértek fel. A tisztított szennyvízben 100 és 1500 részecskét találtak egy köbméterre vonatkoztatva, amelyek átmérője főként 50-100 μm közötti volt.

 

A magyarországi ivóvízbázisok egy része úgynevezett sérülékeny földtani környezetben található, ami azt jelenti, hogy a felszínen található szennyező forrásoktól nem vagy csak részben védi meg a vízbázisokat a fölöttük lévő kőzetréteg. Területünkön 156 ivóvízbázis közül 86 sérülékeny, melyek nem védettek a mikroműanyag szennyeződéstől sem, kiemelten pl. a partiszűrésű (Budapest és a Duna vonala - a lakósság 1/3-a) vízbázisokból nyert ivóvíz.

 

A mikroműanyagok elfogyasztása ételeinkkel (pl. tengeri halak), vagy csapvízzel erősen károsítja egészségünket. Ezek az anyagok az emésztőszervek elzáródását képesek előidézni, de az érdes részecskék koptathatják is a tápcsatorna felületét, illetve képesek a szövetekbe beágyazódni, és különböző gyulladásos folyamatok indukálni. A fizikai hatásokon túl kémiai mérgezést is okoznak, hiszen a gyártás során felhasznált, többnyire mérgező vagy hormonháztartást zavaró anyagok (pl. biszfenol-A [BPA], ftalátok, égésgátlóként használt polibrómozott bifeniléterek [PBDE]) kioldódnak a szövetbe ágyazódót műanyag részecskéből.

Ezek az anyagok viszont erősen rákkeltőek.

 

műanyagot-evett-plankton.jpg

A képen: Mikroműanyagot evett a plankton...

 

muanyag_madarban.jpg

 

A beágyazódott részecskének köszönhetően csökkenhet az enzimtermelődés és a táplálkozási aktivitás is. A tápanyagok nehezebb felszívódását idézhetik elő, mely gyerekek esetében növekedési zavarokat okozhat. A reprodukciós folyamatokra is hatással lehetnek; csökkenhet a szteroid hormon szint, kitolódhat a peteérés.

 

fekelyes-hal.jpg

Műanyagot esznek a halak, ami rákosodási folyamatokat indít...

 

Sajnos a műanyag megtalálta az útját és visszatér hozzánk a táplálékláncon keresztül. Szörnyű tény, hogy a csapvíz minőségét is érinti az emberiség műanyagpazarlása, ezért ahol tudjuk, redukáljuk a műanyagban tárolt termékek vásárlást. Amíg az élelmiszerekkel mikro és nano-műanyag tartalmát egyenlőre nem vizsgálják, és jelenleg nincs hathatós módszer a kikerülésére, addig a csapvízben bekerülő részecskéket egy jó minőségű víztisztító berendezés 100%-ban tudja szűrni.

 

Kérdésed van az egészséges ivóvízzel kapcsolatban? 




Tudj meg minden fontos információt arról, hogy mennyire fontos egészséged fenntartásához a tiszta víz. Olvasd cikkeinket, életmód tanácsainkat.



 

Keresztnév *

Email *


viztisztito_a_tiszta_vizert.png

AZT HISZED TUDOD, MIT ISZOL?

Ismerd meg a 10 legsokkolóbb tényt a csapvizről. 10 tényt, amiről senki nem beszélt még neked (nem véletlenül). 10 tényt, amivel minden egészségtudatos családnak tisztában kell lennie.

Érdekel a 10 tény!

maunawai_premium_hater.png

MAUNAWAI®

PI-víztisztító készülékek

Egészéges PI-víz, 8 Ft/liter áron cipelés nélkül!

 

fb_kini_konyha_hu.jpg

 

fb_kini_reggel_hu.jpg

 


fb_kini_ital_hu.jpg

 

Tiszta víz főzéshez is

 


  

szennyezett-az-ivoviz-magyarorszag.jpg

Több mint 300 településen mintegy 800 ezer ember még mindig arzénes vizet iszik!

 

ikon_checklist.pngMire figyelj? 

Csekklista víztisztító- vásárláshoz

ikon_poharviz.pngAz élet víze

Tudj meg többet a PI
vízről!

  

Maunawai szurovizsgalati eredmenyek_2017_forma-1.jpg

 

Maunawai szűrővizsgálati eredmények

 

Rólunk mondták: 

 

Harmadik hete, hogy nem vásárolunk ásványvizet. Ez kb. 15000 Ft megtakarítást jelentett. Napi 6 palack Szentkirályi 120 Ft / palack átlagárral számolva. Nyáron ennek a mennyiségnek a duplája is elfogyott. Arról nem is beszélve, hogy a bevásárlások alkalmával nem kell ezt a vízmennyiséget hazacipelni. Az összes ásványvíznek van egy jellemző íze, ami alapján nem tudnám beazonosítani őket, de mellékízük van. A csapvíz íze mindig változó. A fogyasztása néha egy kis mellékízzel, néha meg kifejezetten kellemetlen ízzel párosul. Azt, hogy mit szűrt ki a készülék a csapvízből három hét alatt, a csatolt kép szemlélteti. A kicsomagolt kerámia szűrő felülete hófehér volt. Mára a szennyeződés egy összefüggő sárgás bevonatot képez. A Pí viz a semleges ízével kifejezetten finom, a fogyasztása kellemes. A készülék beüzemelése a szállítás napján megtörtént. Azóta a gyerekek minden nap ezt viszik az iskolába. A feleségem és én is ezt fogyasztjuk a munkahelyünkön. Gondolkodunk nagyobb, 1 literes műanyag flakonok vásárlásán. Különösebb élettani hatását nem tapasztaltunk idáig. Bár a 16 éves fiam azt mondja, hogy az órákon jobban tud koncentrálni és aktívabban vesz részt rajtuk. Ezt már több tanár is észre vette. Néhány barátunk is fogyasztott a vízből. Mindenki finom ízűnek tartotta. Édesanyám két éve használ egy másik típusú nem Pí víz szűrő készüléket. Neki is jobban ízlik a mi vizünk. Azt mondja, hogy nincsen mellékíze, mint az ő tisztított vizüknek. Röviden ennyi a tapasztalatunk, elmondhatom, hogy a vásárlást nem bántuk meg. A vizet szívesen isszuk, az íze kellemes. A készülék 7-8 hónap alatt vissza hozza az árát és biztosak lehetünk abban, hogy az így fogyasztott élő víz egészségesebb, mint az idáig használtak.

Garamszegi József - Budapest

Köszi, megszerettem a pi-vizet! Viccet félretéve örülök, hogy rászántam magam a víztisztítóra, jó érzés, hogy tettem valamit az egészségünkért. A kávé egyébként sokkal finomabb pí-vízből:))

Horváth Tamás - Monor

Már a második kancsó vízet fogyasztom !!!!! a szűrt vízet simán nyelem olyan selymes és itatja magát ! a frissen kiengedett....

Huszár Lászlóné

Nálunk az egész család csak ezt issza. Nem kell cipelni a vizet a boltból, mindig kéznél van a finom és egészséges víz. Csak ajánlani tudom a Maunawai-t.

Remete Ágnes - Budapest

Kedves Péter, Minden rendben volt az összeszereléssel, és nagyon-nagyon elégedettek vagyunk. Oly annyira,hogy szükségünk is volna még egy ugyanilyen készülékre a szüleim részére.

Szabó Erika - Szentendre

 

 

Maunawai KINI_1_ hossztávú teszt.png

 

Maunawai KINI szűrőkancsó hosszútávú teszt

Köszi, megszerettem a pi-vizet! Viccet félretéve örülök, hogy rászántam magam a víztisztítóra, jó érzés, hogy tettem valamit az egészségünkért. A kávé egyébként sokkal finomabb pí-vízből:))

Horváth Tamás - Monor

Az edzőm ajánlotta a pi-vizet. 25 kilót már fogytam, de maradt még rajtam pár kiló felesleg, ami sehogy se akart lemenni. A pi-víz rendbe tette az anyagcserémet, és csak 3 kiló választ el...

Kiss Tamás - Budapest

További vélemények a Maunawai víztisztítóról

Adószám: 23561441-2-43
Bankszámla: Raiffeisen Bank
12011739-01373191-00100002

SWIFT: UBRTHUHB
IBAN: HU62 1201 1739 0137 3191 0010 0002

jancsik.peter@piviztisztito.hu

Tel.: 06 20 447 1677

 maunawai_logo_hu.pngA GeoMag Water Kft. a Maunawai PI víztisztító készülék kizárólagos magyarországi forgalmazója

 

Impresszum Adatvédelmi Tájékoztató | Általános Szerződési Feltételek 

 Fizetési és Szállítási Feltételek I Elállási Jog I Vásárlók Jogai - Tájékoztató

Honlapkészítés